Infláció, lakásárak, várakozások

Az elmúlt hónapokban viszonylag megnőtt a hazai infláció, hiszen azért 4 százalék nem volt gyakori az elmúlt években. Nyilván persze évtizedes távlatokban még mindig igen alacsonyan vagyunk, de sokan a lakásárak emelkedését is jobban belevennék az inflációba, ők így jóval magasabb „nem hivatalos” inflációról beszélnek. Kétségtelenül van némi részigazság a fentiekben, de azért “The devil is in the detail”.

Tény, hogy az USA-ban sokkal inkább figyelembe veszik a lakásárak változásából adódó esetleges többletköltséget (tehát ha nagyon felmennek a lakásárak, akkor az infláció is erősebben indul meg felfelé). Itthon más a módszer, csak a bérleti díjakat látjuk, azt is minimális súllyal az inflációs kosárban. Nyilván, ha ilyen nagy módszertani különbség van, az már elegendő táptalaj a parázs vitákhoz a témában.

Megélhetési költség?

A legnagyobb gond az ilyen vitáknál szerintem az, hogy a szemben álló felek sokszor teljesen máshogy értelmezik az inflációs mutatót, és annak jelentését. Személyesen sokszor tapasztaltam már, hogy az ilyen vitákban rengetegszer előjön, hogy a megélhetési költségek változását nem is magyarázza az infláció.

Ezen viszont szerintem nincs mit csodálkozni, mivel az infláció nem a világ legtökéletesebb mutatója, nem feltétlenül képes arra, hogy egy számba sűrítve ennyire sok mindenre választ adjon. Csak pár gondolat ezzel kapcsolatban, a triviálistól a teljesen elrugaszkodottig:

• A technológiai változásokat nehezen lehet számszerűsíteni, nyilván ugyanaz a technológia (telefon, autó, stb.) 10 éves távlatban nagyon olcsóvá válhat, lenyomva, lefelé húzva az inflációt. De ha ez torzít, akkor mi a „normális”, vagy „átlagos” eszköz, például telefonból, kocsiból? 15 éve a színes kijelzős telefon normális volt, de most akkor mi az? Mivel érdemesebb számolni?
• Nyilván ez részben egyéni preferencia kérdése, de ugyanígy egyéni preferencia kérdése az is, hogy ki mennyi zöldséget eszik, vagy ki mennyi káros szenvedéllyel él, ahol például extra adók is vannak. Viszonylag nagy különbség lehet két ember között attól függően, hogy mire költenek, és hogy néz ki az inflációs kosaruk.

Várakozási idő?

Külön pontot érdemel egy jelenség is, amiről talán még mindig mintha kicsit keveset beszélnénk. Ahogy haladunk viszont a szolgáltatás-orientált(abb) gazdasági modell felé, úgy válhat egyre fontosabbá a kiszolgálás minősége, aminek viszont az is része, hogy mennyit kell várnom (sorbaállnom) egy szolgáltatásért on.

Bár napjainkban egyre jobban hódít az online, azért még mindig meglehetősen gyakori, hogy bizonyos üzletek tartva az áremelés károsnak vélt következményeitől, inkább úgy védik meg profitjukat, hogy kevesebb embert vesznek fel a boltokba. Árat tehát nem emelnek, cserébe egy emberrel kevesebb van a kasszánál, a változatlan árak és növekvő bérköltségek mellett így menedzselik a helyzetet. Ezzel viszont komoly sorok alakulhatnak ki, számtalanszor tapasztalok 15–20 perces várakozásokat is a kassza előtt különböző típusú üzleteknél.

Ha belegondolunk, ez azért érzékelhető „időveszteség”, nagyjából 1500 forintos átlagos nettó órabér számolható ki a KSH adatai alapján. 20 perc várakozás elvileg így 500 forintos elméleti veszteség, ami egy 4–5 ezer forintos vásárlás kapcsán majdnem 10 százalékos felár, csak éppen az időnkből.

Bár ez nekünk papíron nem kerül pénzbe, ha hetente sok ilyen dolog emiatt kevesebb időnk lesz, és később emiatt már valamit „kiszervezünk”, tehát fizetünk plusz szolgáltatásért (pl. takarítás), akkor máris megnőttek a megélhetési költségeink. Ez tehát nem annyira lényegtelen tényező, elvileg fizethetünk is a házhozszállításért, de akkor ez mennyire megélhetési költség, és mennyire „luxus”? Egyénfüggő, ahogyan az is, hogy mennyi sorbaállás normális, és mi az, ahol már érezhetően romlott a szolgáltatás minősége.

Lakásárak?

Végezetül lakások. Ha a fentiekre azt mondhatjuk, hogy egyénfüggő, akkor ez a lakáskérdésre hatványozottan igaz. Két ember között ég és föld lehet a különbség lakáscél tekintetében. Egyrészt azért, mert valakinek elég lehet egy kisvárosi lakás, valakinek meg egy csak egy hatalmas ház jelentene nyugalmat a Rózsadombon.

Másrészt viszont azért, mert sokszor nem is azonos élethelyzetből indulnak az emberek. Van, hogy a szülőknek/nagyszülőknek több ingatlan/telek is van a birtokában, így az ingatlanárak emelkedése elvileg a hosszútávon örökölhető vagyont is növeli ebben az esetben.

A fő kérdés tehát az, hogy valakinek mi a lakáscélja. Ha valaki a kezdeti állapothoz képest egyre több ingatlant szeretne, akkor számára az átlagosnál nagyobb a súlya az ingatlanáraknak, mivel „még szereznie kell”, és egyre magasabb áron. Ha valaki egyre nagyobb házban akar lakni, egyre jobb helyen, akkor szintén ez a helyzet, számára negatív fejlemény a lakásárak növekedése, legalábbis kezdetben.

Előbb utóbb viszont az ingatlanból eszköz lehet, és eladásra/kiadásra kerülhet. Ilyenkor már nem fogyasztási cikként, sokkal inkább eszközként lehet rá tekinteni, az árak növekedése vagyonnövekedést okoz, ami kedvező. Ennyi erővel viszont már a részvénybefektetés, vagy a kötvénybefektetés is hasonló kategória, eszközárakról van szó. A kérdés tehát, hogy ki hogyan tekint az ingatlanra, kinek mi a lakáscélja.

Emiatt nem biztos, hogy a lakásáraknak “kirobbanthatatlan””helye van az inflációs kosárban. Talán az jobb megoldásnak tűnik, hogy külön vannak lakásárindexek, amiből mindenki le tudja vonni a következtetést a saját lakáscélja ismeretében.

Konklúzió

Gyors összegzés, pár sorban. Az infláció rendkívül összetett mutató, nagyon hasznos, de mindenre nem használható, a megélhetési költségek figyelésére is csak korlátozottan, egyszerűsítésekkel, fenntartásokkal. Az élethelyzetek és egyéni preferenciák jelentősen eltérhetnek egymástól, főleg a lakáscélt illetően, és azt figyelembe véve, hogy az ingatlanra lakhatási, vagy befektetési céllal tekintünk.